Ez a négyórás gyalogos városnézés mindennap délelőtt 11-kor kezdődik. Ez az ünnepnapokra is vonatkozik és függetlenül az időjárástól mindig indul. Az idegenvezetés kizárólag angol nyelvű.

A túra során idegenvezetőnkkel el fog látogatni a legjelentősebb és legérdekesebb prágai történelmi helyszínekre. Megtekinti a zsidónegyedet és az Óváros történelmi épületeit. Ezután egy 30 perces pihenő következik. Ha úgy gondolja, hogy a négy órahossza sok és a séta első fele után elfárad, a túra második felét másnap is folytathatja. A pihenő után a sétát a Mariánské térről folytatjuk a híres Károly hídon keresztül és stílusosan a prágai várnál fejezzük be.

Join Our Free Walking Tour

tour_guide

Túraútvonal

A túra első része az Óváros térről indul és egy általános képet mutat Prágáról.  A régi épületek és templomok együttesét megcsodálva, megismerhetjük a cseh reformátor, Husz János életét is.

A kis kanyargós utcák visszaröpítik a látogatót az múltbéli Prágába: Mozart Don Giovannija a Rendi Színházban, a Karolinum – vagyis a Károly Egyetem, amely 1348-tól működik itt, megnézhetjük a kubista stílusú Fekete Madonna épületet, valamint a középkori Ungelt udvart.  Ha az idő engedi, ellátogatunk a Lőportoronyhoz és Városháza szecessziós díszítésű épületéhez.

A Zsidó Negyedbe tett látogatás megeleveníti a hely tragikus történetét.  Felfedezheti, hol éltek a prágai zsidók a gettó falai mögött.  A Régi-Új Zsinagóga, a Régi Zsidó Temető, a Zsidó Múzeum … látogasson el velünk azokra a helyekre, ahol a lenyűgöző Gólem született és kövessük együtt a híres zsidó író, Franz Kafka nyomatait.

Ezután elsétálunk a Mariánské térre, ahol egy 30 perces szabadprogramot kínálunk 12:45 és 13.15 között.  Itt eldöntheti, hogy a szünet után továbbra is velünk tart vagy a túra második részét inkább egy másik napon tekinti meg.

A városnézés második részét a gyönyörű Klementinum Nemzeti Könyvtárnál kezdjük.  Átmegyünk a Károly-hídon, mely valóban egy, „a szabad ég alatti nyitott galéria”, megcsodáljuk a csöppnyi, békés Kampa szigetet, majd pedig a Lennon Fal graffitivel telefestett emlékfalát. Végül elérjük a Kisoldali-térre, melynek leghíresebb látványossága a Szent Miklós-templom.  Miután egy rövid látogatást teszünk a Szent Miklós-templomba, megmászunk 200 lépcsőfokot, hogy a Hradzsin-teret is megcsodálhassuk.  Itt találjuk a prágai várat, Európa egyik legnagyobb erődjét, mely a Schwarzenberg-palotával, az Érseki Palotával, a Régi királyi palotával, a Szent György-bazilikával, valamint a hely legnagyobb építészeti kincsével, a Szent Vitusz-székesegyházzal szinte „város a városban”. A séta a Régi királyi palotánál ér véget, ahol csodás kilátás nyílik Prágára, a „száztornyú városra”.

 

A találkozási pont

Ennek a túrának a találkozási pontja a Párizsi utca (Pařížská) és az Óváros tér sarkán, a Szent Miklós templommal szemben levő cseh turisztikai iroda mellett van. Ha nem biztos abban, hogy megtalálja ezt a helyet, kérhet pontos útbaigazítást a szállodája recepcióján vagy igénybe veheti ingyenes utas felvételi szolgáltatásunkat a szállodájától. Az Óváros tér ötperces sétatávolságra található a Staroměstská metróállomástól és Prága egyik legismertebb helye.

 

A túra végpontja

A túra a prágai várkomplexumnál, a kisoldali ‘Malostranska’ metrómegálló közelében ér véget. A szállodájába metróval vagy villamossal is visszajuthat. Ha óhajtja, idegenvezetőnk is örömmel visszakalauzolja a belvárosba, vagy más helyre, ahová el szeretne jutni.

 

Előre kell foglalnom ezt a túrát?

Nem, csak jelenjen meg 10 perccel a gyalogtúra indulása előtt.

 

Hogyan kérhetem ezt az ingyenes túra ajánlatot?

Ha igénybe veszi a transzferünket a Prágai repülőtérről vagy a Prágai vasútállomásról, a sofőrünk automatikusan adni fog önnek egy „szállítási utalványt”. Csak annyit kell tennie, hogy magával hozza ezt az utalványt és bemutatja az idegenvezetőnknek.